♣♣♣17.rész♣♣♣

Hali! Egy picit hamarabb tudtam hozni a 17.részt. Remélem, hogy sikerült vele elnyernem a tetszéseteket!

Percy szökdécselve lépkedett mellettem az óriási kórház hosszú folyosóján és az ajtók számát nézegette.

- 326,327,328…ó, meg is érkeztünk! - állt meg az említett sorszámú ajtónál, majd óvatosan lenyomta a kilincset. - Pszt, lehet, hogy alszik! - suttogta. „Hmm, szóval alszik. Rendben. De vajon mikor kel fel?” gondoltam magamban, majd összeráncolva a szemöldököm, hessegettem el ezt a nem túl kedves hozzéállást a dologhoz. Haragudtam magamra, ezért a buta rögeszméért, amit az agyam összerakott a valóban alvó férfi láttán. Percy odament édesapjához és csendben figyelte a szuszogását. Annyira félt attól, hogy felkelti, hogy még a levegőt is próbálta halkan, szakadozottan venni.

- Kérlek, kicsit kimész? - kérlelt egy jó pár perc csent után, alig hallhatóan.  Némán bólintottam, majd óvatosan ki is lépdeltem a teremből. A folyosó tele volt rakva székekkel, így találomra kiválasztottam egyet és leültem rá. Míg vártam, a sok ott járkáló embert figyeltem és a betegeket, akiket sokszor hordágyakon vittek át egyik kórteremből a másikba.  Néha megrettentem egy-egy sebesült láttán, mert a sok vér emlékeket idézett elő. Azokat, amikor láttam magamat, ahogy a ruhám tiszta piros lesz a kés nyomából szivárgó vörös folyadéktól.

Ahogy figyeltem az embereket, egyszer egy ismerős férfi tűnt fel a tömegből. Hirtelen nem is tudtam, hogy ki, de aztán sikerült beazonosítanom. A nagy barna szemek, a gesztenyeszínű haj és a jellegzetes állforma egyértelművé tette, hogy egy osztálytársam apját láttam meg. Egy olyan oszálytársamét, akire most nagyon nehezteltem. Hirtelen pattantam fel:

- Maga mit keres itt? - vontam fel a szemöldököm és ahogy belenéztem a csokoládébarna szempárba, beigazolódott, hogy tényleg Melissa apjával van dolgom.

- Jöttem a lányomat meglátogatni. Ha nem probléma, most bemennék, mert érdekelnek, hogy mik az eredmények.

- Óóó, mi történt? Melissának hányingere lett attól a rengeteg vértől, amit a sok öléssel okozott, vagy mi? Egyébként meg magát mióta érdekli a lánya? Csak azért kérdezem, mert 10 évig nem is találkozott vele.

- Ha tudni akarod, nem. Az pedig, hogy mi volt eddig velem és Melivel, maradjon a mi dolgunk. -

 Került ki, majd benyitott a gyilkos gyerekéhez. Mielőtt még rám tudta volna csapni az ajtót, én is besurrantam, mert tényleg kíváncsi voltam, mi a baja a volt barátnőmnek. Akárcsak Percy apukája, ő is aludt. Az orvosok odaadták az apjának a papírt, aki rekordgyorsasággal át is futotta, majd amolyan „Nesze!” mozdulattal felém tartotta. Elolvastam az egészet, majd feltettem a kérdést.

- Mióta nem evett?

- 3 napja hozzá sem nyúlt az ételhez, de már előtte is csak kóstolgatta az ennivalót.

- De miért?

- Azt én sem tudom.

Melissa ébredezni kezdett, majd, amikor meglátott engem, elképedt.

- Te mit keresel itt? Azt hittem utálsz. - szemei megteltek könnyel, amin nagyon meglepődtem. Ez után kínos csend következett, majd a lány megszólalt: - Apa, kérlek, kimész?

A férfi szó nélkül hagyta el a szobát.

- Mi ez az egész? - kérdeztem. - Miért ölted meg őket? Mondd, mi ütött beléd? És mi az, hogy nem eszel? Anorexiás vagy, vagy mi? Melissa, mondd jól vagy? -  sírva kezdett bele monológjába.

- Jó, akkor kezdem az elejétől. Szóval ugye találkoztam apuval és nagyon sokat voltam vele, mert azért eléggé hiányzott. És mondta, hogy miért is ment el egészen pontosan. Abigail, ő embereket ölet meg pénzért. Érted? Úgy, mint téged. És mondta, hogy most gáz van, mert az embereinek egy része lebukott és így majdnem ő is. És izé, azt mondta… - itt nem bírta tovább, őrült zokogásban tört ki. Én csak csendben vártam, hogy kisírja magát és folytassa. - …azt mondta, hogy én segíthetnék neki. Abby, én nem akartam! De úgy éreztem, hogy ha ezt nem teszem meg, apa megint elmegy. Először úgy volt, hogy „csak” egy embert kell megölnöm. De amikor April meghalt,  Ő már mondta is a következő nevet és ez így ment folyamatosan. Aztán mikor Lewist kellett volna, te és a testvére lebuktattatok. Tudtam, hogy megutáltál és mindenkinek el fogod mondani, hogy én voltam…Ekkor kezdtem el nem enni.  Tönkre akartam tenni magam, amiért annyi embert megöltem. Lelki beteg lettem, majd ebből önbizalomhiányos. És most itt vagyok. A kórházban. Ha apa nem veszi észre, mit csinálok, tönkreteszem a gyomrom.

 

Csendben emésztettem a hallottakat, majd mikor végiggondoltam, feltettem a kérdést, ami miatt egy picit is kételkedhettem abban, amit Melissa mondott:

- De akkor miért viselkedtél Lewisnél úgy? Gúnyosan mosolyogtál és lazán kisétáltál a szobából.  Olyan voltál, mint akinek ez nem fájdalmat, hanem inkább örömöt okoz.