2014. december 31., szerda

♣♣♣11.rész♣♣♣

Hali! Mint mondtam, ami késik nem múlik, úgyhogy itt is vagyok az új résszel.

Rájöttem, hogy nekem igazából attól nem fog teljesen megtisztulni a lelkem, hogy mindenkitől bocsánatot kérek. Hiszen tudom, hogy közben kik és hová rabolnak el embereket és inkább velük kéne végleg leszámolnom. Így visszamentem arra a helyre. Láttam, hogy megint elraboltak valakiket. Azonban mielőtt kiszabadítottam a gyerekeket (ha jól láttam két kislányt sikerült elfogniuk), tárcsáztam a rendőrséget.
- Jó napot!Rablást szeretnék bejelenteni. Gyerekrablást.
- Milyen címre? Hányan vannak?Hogyan néznek ki a tettesek és az elraboltak?
Szépen sorrendben válaszoltam minden kérdésükre és pár perccel később már hallottam a rendőrautó szirénázását. Többen is kiszálltak a kocsiból, majd bekerítették a házat és kérték, hogy most azonnal jöjjön ki mindenki, aki bent tartózkodik. Mivel nem jött ki senki, ők mentek be. Örömkönnyek gyülekeztek a szememben, amikor megláttam elrablóimat bilinccsel a kezükön, letartóztatva. Mögöttük jött két ember, karjukban a kislányokkal, akiken látszott, hogy őket is kínozták. Bár ők nem látták, én rájuk mosolyogtam, ezzel jelezve, hogy tudom, mit éltek át és most már minden rendben lesz.
Az egyik rendőr pedig elkezdett engem keresni, vagyis azt, aki felhívta őket. Végül láthatóvá tettem magamat, mire mindenki elképedve nézett rám.
- Te...te szellem vagy?- kérdezte.
- Igen, de nyugalom nem bántok senkit! Engem is ezek az emberek raboltak el és végeztek ki és nem akartam, hogy bárkivel ezt még megtegyék. Tegnap szabadítottam ki egy kislányt, akinek a bátyját úgyszintén meggyilkolták. Sajnos nem volt annyi eszem, hogy már akkor szóljak önöknek.-fejeztem be.
- Értem, azt hiszem. Te is velünk jössz? 
- Most nem, mert van még elintézni valóm, de tudom, hol a rendőrség és lehet később benézek.-mosolyodtam el.
-Hogy hívnak? Csak azért, mert nem akarlak szellemánynak nevezni.
- Abigailnek.
- Rendben. Akkor szia, Abigail!
- Viszlát!- köszöntem el majd elindultam Rosaly felé, útközben felvéve Jasont.
A gyerekek anyukája nyitott ajtót és amikor meglátta Jasont, tiszta könnyes lett a tekintete és elkezdett zokogni. Azért én illedelmesen köszöntem és megkérdeztem, hogy bemehetek-e Rosalyhoz. Eközben Jason odament édesanyjához és-amennyire ezt szellem mivoltja engedte-átölelte.
- Persze, menj be nyugodtan.Tegnap óta a szobájában van.
- Köszönöm! Nyugodjon meg, minden nap elhozzuk Jasont, ígérjük! A végén már olyan lesz, mintha még mindig...élne.- az utolsó szót úgy préseltem ki magamból. Megsimítottam a karját, majd bementem Ros szobájába. A kislány már nem pityergett és amikor meglátott, az arca felderült.
-Szia! Jason is itt van?
- Igen, csak még kint van az anyukáddal. Itt is hagyom most.
 - Ez így olyan furcsa, hogy mi mind tudjuk, hogy még fogjuk látni Jasont és holnap lesz a temetése.-  a mondat végére a kislány szomorúan roskadt le az ágyára.
- Semmi baj. Akarod, hogy Jasonnel elmenjünk?
- A saját temetésére? Ha végig bírja nézni.
- Majd mondd el neki is! Én most megyek. Szia!

A rendőrség épülete elég nagy, így mire megtaláltam a rablókat, úgy elfáradtam szellemlétemre, mint anno egy izzasztó tesi óra után.  Beléptem a terembe és intettem egyet úgy általánosságban mindenkinek. Éppen kihallgatás folyt. Meglepően a gyanúsítottak nem ködösítettek, hanem őszintén bevallották, hogy mit tettek. A végére életfogytigalani börtönbüntetés kaptak. Nem vagyok gonosz, de ezt most én is úgy gondolom, hogy megérdemlik. Nem feltétlen magam miatt. Rajtam, Curtisen és Jasonön kívül még kitudja hány ember halálát okozták? Ráadásul valakitől ezért még pénzt is kaptak.
Ekkor ugrott be, hogy őt meg sem említették. Ezt pedig én rögtön közölni akartam valakivel. Így mikor kivonultak, kicsit félrehívtam azt a rendőrt, akivel már beszéltem.
- Mondtatok valamit?
- Igen és utána én is szeretnék még beszélni veled.
-Rendben. A kihallgatáson eltitkoltak valamit.
- Mégpedig?
- Valaki ezért hatalmas összegeket adott nekik. Egyszer hallottam egy telefonbeszélgetésüket és innen tudom.
- Akkor ezt még majd kikérdezzük. Azzal kapcsolatban pedig, amit én akartam mondani, csak kérlek hallgass végig!
- Miért mi az?
- Beállnál hozzánk?
- Mármint, hogy én is legyek rendőr?

2014. december 20., szombat

♣♣♣10.rész♣♣♣

Hali!
Itt az új rész, remélem tetszik! Még mindig csak skandálom, hogy nem viccnek van kirakva a rész végén a közvélemény kutatás, vagy a hozzászólás. Pipáljatok és írjatok véleményt, légyszíves!

- Igen, az enyém. - fogta erősen meg Jasont.
- Igaz ez? - néztem félve a kisfiúra.
- Nincs mit tenni. - pityergett.
-  De hogyan?
- Egyszer már megmentettem az életét. Nem meslte még a barátnőd, Melissa?
- Melissának mégis mi köze ehhez?
- Talán az, hogy ő akarta megölni?
- Akkor most lett elegem. Maga ne hazudozzon itt össze vissza! Méghogy Meli meg akarta ölni? Ez nagyon nagy hülyeség. Jason pedig velünk jön és kész! - fogtam meg a kisfiú karját és elkezdtem húzni magam után.
Egyszer csak megszólalt:
- Öhm...Abigail?
- Igen?
- Az a helyzet, hogy az a lány tényleg meg akart ölni.
- Mármint ez igaz? - álltam meg és éreztem, hogy valami eltört bennem és másodpercek múlva nagy zokogásban török ki.
- Igen.
- Akkor most megyünk el Melissához! - vettem erőt magamaon.

Fél óra múlva már  "barátnőm" szobájában voltunk.
- Magyarázatot kérek! Tényleg meg akartad gyilkolni Jasont?
- Először is szia! Másodszor pedig, hogy gondolhatsz rólam ilyet?
- Nekem ő mondta. - mutattam a kisfiúra, aki a padlóra meredt és egyszerűen képtelen volt Meli szemébe nézni.
- Azt se tudom, ki ő. - fogta a fejét a lány és láttam az arcán, hogy csalódott. Bennem. Ezek szerint ő nem hazudik, akkor viszont Jason nem mondott igazat.
- Te hazudtál? - néztem hihetetlenkedve a még mindig mellettem ácsorgó kisgyerekre, aki hamar megtört.
- Igen, de engem Dwain kényszerített.
- Ki az a Dwain?
- Annak a férfinak a gyereke, aki azt mondta, hogy jogosan az övé vagyok.
- De honnan tudta, ki az a Melissa? Vagy egyáltalán hogy talált ki ilyet? Mutasd meg nekem azt a gyereket!
- Oké! Tudom, hol lakik.
- Melissa, te is velünk jössz!

Mint kiderült, Dwain az egyik osztálytársa volt Jasonnak. Ezt lehetett a legkönnyebben letisztázni.
Azonban utána jöttek az egyre bonyolultabb kérdések és a történet egyszerűen nem akart összeállni.
- De akkor sem értem. Honnan ismerted Melissát?
- Én nem ismertem. Apukám mondta, hogy ha Jason kérdezi, fogjam Melissára. Azt nem mondta, hogy ki ő.
- De édesapád már meghalt. Hogy találkoztál vele?
- Ő is visszajött, mint most ti.
- Most visszatudnád hívni?
- Persze!
A társaságunk tagja megint bővült egy emberrel. Amint ezt a barátnőm meglátta, dermedten és halkan csak ennyit kérdezett:
- Apa?
- Igen! Én vagyok az Meli.
- De miért? Miért tetted ezt? Ott hagytál minket és soha nem mondtad, hogy van egy öcsém. - a lány sírásban tört ki. - Miért fogtad rám?
- Hát ez nem igaz - szólaltam meg döbbenten. - Te se tudtad? - fordultam Dwain felé.
- Nem. - fürkészte a testvérét. -  Ezt az apró részletet kihagyta. -  kapta el a fejét.
- Sajnálom!
- Sajnálhatod is! - kiáltottak fel egyszerre, majd csodálkozva néztek egymásra.
- Te jó ég! Ez a szellemlét egyre több titkot fed fel. Már fáj a fejem ettől a sok új információtól. - fogtam az említett testrészemet. - Én inkább megyek! - hagytam ott őket. Úgy gondoltam, volt mit megbeszélniük. Inkább hazamentem.
Otthon az öcsémet találtam, aki éppen vadul játszott, valami autóval a számítógépen.
Gondoltam, inkább nem zavarom és bementem a szobámba.
Közben jutott eszembe, hogy voltaképpen halálom óta még nem is voltam ott. Minden ugyanúgy volt hagyva, mint mielőtt elmentem. Ugyanaz a rumli, ugyanaz az illat és ugyanaz a NYITOTT ablak.
- Úristen! - zártam be villámgyorsan. Közben az agyam vadul kattogott.
- Aha. Szóval így raboltak el.

2014. december 13., szombat

♣♣♣9. rész♣♣♣


                                                                           Sziasztok!
Itt az új rész. Kérlek pipáljatok, írjatok kommentet vagy üzenetet a chatbe, mert abból tudom, hogy jó és érdemes-e, amit csinálok.
Időközben bejött Curtis is, aki szintén lesokkolva nézte Jason-t.
- Ezt mégis hogy közöljem Rosaly-val? Megígértem neki, hogy mind a kettőjüket kihozom élve - mondtam tanácstalanul.
Választ nem kaptam, úgyhogy érdeklődve néztem Curt-re, aki lesápadva állt és nem vette le a szemét  a fiúról.
- Jól vagy?
- Nem igazán. - húzta el a száját. - Hogy képesek ezek az emberek ilyet tenni? Gyerekeket ölnek pénzért, lelkiismeret nélkül.
- Nem tudom. Most megyek és megpróbálok beszélni Ros-sal
- Sok sikert!
- Köszi - mondtam még, majd átmentem a kislányhoz.
Pechemre vagy szerencsémre egyedül volt, így tudtam vele beszélni.
- Szia! - mosolyodott el, amikor meglátott. Na remek! Most hogyan közöljem vele, hogy a testvérét megölték?
- Szia! Figyelj csak! Szeretnék mondani valamit, aminek nem hiszem, hogy örülni fogsz.
- Figyelek.
- Még előtte leszögezném, hogy nagyon sajnálom, de nem tudtam mit tenni. Jason....meghalt.
A lány valami fura nyöszörgést hallatott, majd rémes zokogásban tört ki.
- Én tényleg sajnálom!
- Tudhom, hogy nem a the hibáád! - küszködött. Sajnos a nagy hangzavarra bejöttek az emberek, így én gyorsan láthatatlanná váltam.

Rosaly arcára kiült a düh és olyan erőt vett magán, hogy szétszakította a kötelet, amivel meg volt kötözve.
Hihetetlen, hogy a testvéri szeretet mire képes. Biztos vagyok benne, hogy tudta, ezért őt is mihamarabb meg akarják ölni. De a bátyjáért képes lett volna feláldozni magát.
Ezt azonban én nem hagytam.

Láthatóvá tettem magamat, így a gonoszak levették a szemüket a kislányról és hihetetlenkedve néztek rám. Én némán jeleztem Ros- nak, hogy addig meneküljön. A kislány hálálkodva nézett rám és elkezdett kifutni a szobából, de az ajtóban beleütközött valakibe.
A szívem kihagyott egy ütemet, annyira megijedtem. Amikor azonban odanéztem, megkönnyebbülve láttam, hogy Curt az. Villámgyorsan felkapta a kislányt és futott vele ki a házból.
Innentől kezdve nekem már sima ügyem lett volna, de úgy éreztem, még tennem kéne valamit.
Ezen nem volt időm gondolkodni, mert egyszerre 5 ember indult meg felém, úgyhogy jobbnak láttam kirohanni az épületből.
Curtis és Rosaly az udvaron vártak.
A kislány még indig sírt.
- Figyelj! Tudom, hogy nagyon szomorú vagy, amiért meghalt a bátyád. Sajnos újraéleszteni nem fogjuk tudni. Viszont még találkozhatsz vele.
- Tényleg? - kerekedett ki a könnytől csillogó szeme.
- Bizony! Úgy fog kinézni, mint mi. Először hazaviszünk téged és utána elvisszük hozzátok.
- Köszönök nektek mindent! - halványan elmosolyodtam.
-Nincsmit! Szerintem indulhatunk.

Miután elvittük a kislányt, visszatértünk a tisztítótűzbe, hogy megkeressük az új tagját.
Már mindenütt szétnéztünk, amikor mögöttünk halkan megszólalt a kisfiú.
- Sziasztok!
- Szia! Tudod kik vagyunk?
- Persze!
- Akkor jó. Mi segíthetünk abban, hogy találkozhass a húgoddal. Van kedved velünk jönni?
- Nem mehet!- jött oda hozzánk egy tetőtől-talpig feketében lévő ember.
- Elnézést, de magának ehhez mi köze van?
- Az, hogy ez a fiú egy megállapodás miatt, a halála után jogosan az enyém.
- Tessék?

2014. december 6., szombat

♣♣♣8.rész♣♣♣


Hali!
Itt az új rész, remélem tetszik:

Az autó kb. egy óra után  megérkezett a célpontjához, ami egy nagy ház volt.
A két gyermeket bevitték az épületbe, úgyhogy magam után húzva Curtis-t, követtem őket.

A fiút más szobába vitték, mint a lányt. Az utóbbi sírt és a már így is könnyáztatott arcán patakokban folytak le a könnyek.
Levették a szájáról az eddig rajta lévő kendőt, mire kiabálni kezdte (gondolom) a fiú nevét.
Ő is ugyanabban a szobában volt, mint ahol engem öltek meg.
Ott abban a percben határoztam el, hogy akármi lesz, ezt a két gyereket kimentem innen.

Átmentem a fiúhoz is. Szegényt kínozták. 
Curt ledermedve állt és a gyereket nézte.
- Abby, nekem most el kell mennem, de ígérem visszajövök.
- Menj csak nyugodtan- engedtem el, rá sem nézve.
Az agyam vadul kattogott és arra a következtetésre jutott, hogy ezek testvérek.
Nem jutott eszembe semmilyen kijuttató terv, de még így is biztos voltam abban, hogy valakivel tudatnom kell az ittlétemet.
Amikor a kislányt egyedül hagyták a szobában, kihasználva a lehetőséget, átmentem hozzá.
Tudtam, hogy mikor először meglát, sikítozni kezd, ezért miután megmutattam magam, befogtam a száját és nyugtatgattam.
Mikor megértette,hogy nem ellene vagyok, bemutatkoztam.
- Szia, Abigail vagyok, de szólíts nyugodtan Abby-nek. Azért vagyok itt, hogy kimentselek téged és a testvéredet.
- Szia! Az én nevem Rosaly és most nagyon félek, hogy megölnek. - szipogott.
- Nyugi, kitalálok valamit, hogy kimentsünk innen.
- És Jason-nel mi lesz?
- Ő a bátyád?
- Ühüm. Én vagyok 8 éves ő pedig 10.
- Őt is kiszabadítjuk. - simítottam meg a karját. - Semmi baj!
- Amúgy honnan tudtad, hogy itt vagyunk? - magamban kicsit mosolyogtam, hogy nem azt tartja furcsának, hogy hogy nézek ki, csak hogy kerültem ide.
- Láttam, amikor elraboltak titeket és követtem az autót, amivel jöttetek.
Közben megérkezett Curtis is, aki egy pillanatra félrehívott.
- Hol voltál? - kérdeztem.
- Visszamentem Lewis-hez.
- És mi volt?
- Rendeztük a félreértést és kibékültünk.
- Az nagyon jó. Gratulálok! - mosolyodtam el őszintén.
- Szerintem is. Itt mi történt?
- Semmi, csak beszélgettem egy kicsit Rosaly-val. - mutattam az aranyos, kék szemű kislányra. Nagyon hasonlított a bátyjához. Nem csak a szemük színe, az éjfekete hajuk és a kerekded arcuk is szinte egyforma volt.
Este is ott maradtam és láthatatlanul ülve aludtam el.
Reggel nagy síkítozásra és zokogásra riadtam fel, ami Jason szobája felől jött.
A kisfiú felé kést tartottak. A jelenetet látva, egy pillanatra ledermedtem, de egy gondolat miatt rögtön feleszméltem. Cselekedni kellett.
Az emberek viszont ezt nem várták meg és megölték a kisfiút, aki élettelenül rogyott a földre.