♣♣♣23.rész♣♣♣

Sziasztok! Bocsánat,bocsánat és bocsánat a késésért! Sajnálom, ilyen szétszórt vagyok! Ugyanakkor köszönöm, hogy ti még így is itt vagytok nekem! 6 (nyilvános) feliratkozóvá növekedett a csapat és 5600+ az oldalmegjelenítések száma. Íme a rész:

A tisztító tűzben ébredtem, körülöttem volt minden itteni barátom: Curtis, Jason, Percy és Alton is.

- Sziasztok! - köszöntem, de választ csak a legutolsótól kaptam.

- Helló! - furán néztem a többiekre, majd még egyszer köszöntem, de még mindig nem mondtak semmit. - hozzám sem szólt még itt senki, csak te. Olyan mintha nem látnának minket.

Odamentem Curtis mellé és megkopogtattam a vállát. A fiú tényleg nem reagált semmit.

- És most mit csináljunk? - kérdeztem tanácstalanul.  Sajnos egy szintén elkeseredett tekintettel néztem szembe. - Mindjárt jövök.

Természetesen az emberemhez mentem, aki szerencsére látott. Nagyjából felvázoltam neki a helyzetet, majd érdeklődve néztem rá.

- Meddig marad ez így?

-  Tennetek kell valamit, Altonnal együtt, de azt nem mondhatom el, hogy mit. Azt követően rögtön visszaáll minden olyanná, mint volt.

- Mert milyen volt? - nevettem el magam és visszamentem Altonhoz.

- Azt mondta az ember, hogy közösen kell elvégeznünk valamit és utána visszaváltozunk.

 - És mit?

- Azt nem tudjuk.

- Hát, én legelőször kiborítanám az összes többi kék szert, hogy más szellemben ne tegyen kárt.

- Úúúú, veled mehetek? - dörzsöltem össze kék szememet és arcomon megjelent egy kislányos vigyor.

- Persze!

A fiúval elmentünk a KÁVÉ a BÁZISHOZ. Legalábbis elmondása szerint ők így hívják. A raktárba vettük az irányt, ami egy hosszú folyosó volt, tele ezekkel a „szellemirtós” cuccokkal.

Háát, nem gondoltam, hogy ilyen sok lesz abból a folyadékból, úgyhogy elég kedvetlenül húztam el a számat.

- Nem baj, ha inkább megyek?  - kérdeztem félve.

-  Menj csak nyugodtan. Ha bármi baj van, itt leszek. - mutatott körbe.

- Oké. Vigyázz, nehogy magadra önts valamit! - mosolyodtam el. - Szia!

Gondoltam, akkor addig tovább folytatom a küldetést, úgyhogy egy újabb rokonomhoz vettem az irányt. Szerencsére ő nem ijedt meg tőlem, így le tudtuk rendezni a dolgokat. Egy bőrszínű nyakkal és mosolygó fejjel indultam vissza.

Az eget teljesen beborították a felhők és szürke színe sem árulkodott sok jóról. Hirtelen nagyot dörgött felettem, mire összerezzentem és sietőssé vettem a tempót. Az eső nem várt meg, sűrűn ömleni kezdett. 

Hajamat fogva rohantam, a járdát nézve.

Már majdnem megérkeztem a házunkhoz, mikor nekimentem valakinek. A földre estünk mindketten.

- Miért nem nézel a lábad elé? - kérdezte, majd felnézett. Homer volt, az egyik volt évfolyamtársam. - Abigai, te mit keresel itt? Nem…meghaltál?
- Te látsz?