Hali! Úristen most vettem észre, hogy egy újabb feliratkozóval bővültünk. Köszi E. A. P., hogy olvasod a történetem. Itt az új rész, remélem, tetszik!
- Igen, a testvérem. - mondta ki. - Bocsi Abby, de most nem megyek veled!
- Dehogyisnem! Én sem akartam menni Molly-hoz és te rávettél, úgyhogy most jössz! Még engedélyünk is van rá!
- Nem, kizárt, hogy még egyszer találkozzak vele!
- Kééérlleeeek! - néztem rá bociszemekkel.
- Na jó, de ne használd ki, hogy ilyen engedékeny vagyok!
- Oké! Köszi! - vigyorodtam el elégedetten - Gyere!
El is indultunk láthatatlanul. Jó érzés volt, hogy jön velem valaki, mert egyedül olyan unalmas volt ez az egész. Hamar megérkeztünk Levis-ék házához, ahol Curtis megtorpant. - Nem mégsem! Nem megyek be!
- Curt, most már nincs visszaút! Nem akarlak beráncigálni, úgyhogy gyere szépen!
Legnagyobb meglepetésemre jött is, úgyhogy bementünk Lewis szobájába. Curtis szorosan mögöttem jött, így olyan volt, mintha csak én lennék ott. Nem csoda, hogy testvére sem vette észre.
- Hello Abi!- köszönt, mire én arrébb léptem, ezzel leleplezve Curt-öt. - ....És szia Curtis! - látszott rajta, hogy nem igazán érti, hogy mit keresünk mi ott mind a ketten. - Megkérdezhetem, hogy honnan ismeritek egymást? Vagy, hogy miért néztek így ki?
Mivel az ikertesó nem válaszolt, én kezdtem el magyarázni.
- Tudod halálom után a tisztítótűzbe kerültem és ott futottam össze vele. Mivel az a feladatunk, hogy minden bűnünket eltöröljük, szellemként vissza kell menni mindenkihez, akivel bármit is elkövettünk. Ezért vagyunk itt. - fújtam ki magam.
- Ahhha - értelmezte Lewis a hallottakat. - Akkor végezzétek el és kész is vagyunk. - Kicsit furán nézhettem rá, de azért bocsánatot kértem tőle, aminek köszönhetően az orrom élettel teli lett.
Curtis jött, akinek sikerült nagy nehezen ennyit kinyögnie:
- Bocs! - mindannyiunk legnagyobb meglepetésére a hátán lévő angyalszárny egész egyszerűen levált a testéről.
- Mi történik? - kérdezte ijedten, majd felvette régi testrészeit.
- Lehet, hogy ilyen sokat számít egy bocsánatkérés? - kérdeztem mosolyogva.
- Előfordulhat - mondta és nem tudta, hogy örüljön, vagy ne. - Most viszont mi indulnánk is. - ragadta meg a karom és elkezdett kifelé húzni.
- Szia Lewis! - köszöntem még gyorsan, mielőtt eltűnt a látótávolságomból.
Út közben Curtis egyszer csak váratlanul hozzám szólt.
- Lehet, hogy fontos volt ez a bocs, de ettől még nem vagyok vele jó viszonyban. Sőt, még abban sem vagyok biztos, hogy amiatt történt. Nem vagyok én pinokkió, hogy a testrészeimet a szavaim befolyásolják.
- És akkor mi miatt történt? Hmm? Pont azután, hogy kimondtad, vált le rólad. Szerinted ez véletlen?
- Igen, lehet, hogy az.
- Hát, te nem vagy normális. - fordultam meg és gyorsan elkezdtem a másik irányba menni.
- Hé, várj! Abigail! - ért utol, majd megfogta a vállam és megfordított úgy, hogy szembe legyek vele.
- Bocsi! Igazad van. Tényleg hülye vagyok. - nézett mélyen a szemembe.
El is indultunk láthatatlanul. Jó érzés volt, hogy jön velem valaki, mert egyedül olyan unalmas volt ez az egész. Hamar megérkeztünk Levis-ék házához, ahol Curtis megtorpant. - Nem mégsem! Nem megyek be!
- Curt, most már nincs visszaút! Nem akarlak beráncigálni, úgyhogy gyere szépen!
Legnagyobb meglepetésemre jött is, úgyhogy bementünk Lewis szobájába. Curtis szorosan mögöttem jött, így olyan volt, mintha csak én lennék ott. Nem csoda, hogy testvére sem vette észre.
- Hello Abi!- köszönt, mire én arrébb léptem, ezzel leleplezve Curt-öt. - ....És szia Curtis! - látszott rajta, hogy nem igazán érti, hogy mit keresünk mi ott mind a ketten. - Megkérdezhetem, hogy honnan ismeritek egymást? Vagy, hogy miért néztek így ki?
Mivel az ikertesó nem válaszolt, én kezdtem el magyarázni.
- Tudod halálom után a tisztítótűzbe kerültem és ott futottam össze vele. Mivel az a feladatunk, hogy minden bűnünket eltöröljük, szellemként vissza kell menni mindenkihez, akivel bármit is elkövettünk. Ezért vagyunk itt. - fújtam ki magam.
- Ahhha - értelmezte Lewis a hallottakat. - Akkor végezzétek el és kész is vagyunk. - Kicsit furán nézhettem rá, de azért bocsánatot kértem tőle, aminek köszönhetően az orrom élettel teli lett.
Curtis jött, akinek sikerült nagy nehezen ennyit kinyögnie:
- Bocs! - mindannyiunk legnagyobb meglepetésére a hátán lévő angyalszárny egész egyszerűen levált a testéről.
- Mi történik? - kérdezte ijedten, majd felvette régi testrészeit.
- Lehet, hogy ilyen sokat számít egy bocsánatkérés? - kérdeztem mosolyogva.
- Előfordulhat - mondta és nem tudta, hogy örüljön, vagy ne. - Most viszont mi indulnánk is. - ragadta meg a karom és elkezdett kifelé húzni.
- Szia Lewis! - köszöntem még gyorsan, mielőtt eltűnt a látótávolságomból.
Út közben Curtis egyszer csak váratlanul hozzám szólt.
- Lehet, hogy fontos volt ez a bocs, de ettől még nem vagyok vele jó viszonyban. Sőt, még abban sem vagyok biztos, hogy amiatt történt. Nem vagyok én pinokkió, hogy a testrészeimet a szavaim befolyásolják.
- És akkor mi miatt történt? Hmm? Pont azután, hogy kimondtad, vált le rólad. Szerinted ez véletlen?
- Igen, lehet, hogy az.
- Hát, te nem vagy normális. - fordultam meg és gyorsan elkezdtem a másik irányba menni.
- Hé, várj! Abigail! - ért utol, majd megfogta a vállam és megfordított úgy, hogy szembe legyek vele.
- Bocsi! Igazad van. Tényleg hülye vagyok. - nézett mélyen a szemembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése