2014. augusztus 4., hétfő

♣♣♣1. rész♣♣♣

- Hahó! Van valaki itt? - kérdeztem, amikor a lakásunkban találtam magam. Ekkor bementem a nappalinkba még láthatatlanul.
- Már ez is - mondta az anyukám zokogva apukámnak, akiket összegyűrt zsebkendők vettek körül. - Azt képzeltem, hogy az előbb őt hallom.
-  Ezt én is hallottam.
- Anya, apa! Itt vagyok! - mondtam szellemként lebegve fura magas hangon, ami gondolom a kísértettségemhez járt.
Amikor anya meglátott, elájult.
- A..Abigail tényleg te vagy az? - kérdezte apu.
- Igen. Szellemként. De nyugi nem akarok senkit se bántani, vagy ijesztgetni! Csak a bűneimet jöttem jóvátenni.
- Értem. Azt hiszem -  anyu ébredezni kezdett, majd amikor meglátott, megdörzsölte a szemét, hogy nem-e csak odaképzel.
- Abby, kicsim! - sírta megint el magát.
A lépcsőn az öcsém, Marcus dobogott le, aki szintúgy feketében volt, mint a szüleim.
- Ab, tényleg te vagy az? - kérdezte.
- Igen, jól látod a nővérkéd lebeg előtted. De most már a munkámat is el kell végeznem, úgyhogy: Bocsánatot kérek tőletek minden olyan bűnömért, amihez kapcsolódtok.
Úgy éreztem, hogy az öcsémmel játszanom is kell, mert azért ez még igazán jár egy megbocsátásért . Mivel túl akartam lenni ezen, mielőtt még elsírom magamat,   Marcussal autókáztam. Mikor végeztem a szemem újra olyan lett, mintha még élnék.
- Aztaa! - kerekedett el tesókám szeme. - De durva!
- Tényleg az! - csodálkoztam magamon. - Mielőtt továbbmennék szeretnék kérdezni valamit.
- Csak rajta - mondták szüleim, akik az újra zöld színű szememet vizslatták.
- Amíg nem kerülök a mennybe, addig lakhatok itt?
- Persze! - válaszolt apa.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése